TRANS-O-FLEX 2016

Mi is történt velünk 2016-ban?

Közeleg az év vége, visszatekintve az elmúlt esztendőre túlzás nélkül állíthatjuk: mozgalmas időszakot tudhatunk magunk mögött. S mivel a mi területünkön ilyenkor decemberben számíthatunk a legnagyobb forgalomra, a legtöbb kézbesítendő csomagra, karácsonyig nincs is megállás.

Mi is történt velünk 2016-ban?

Új szolgáltatások bevezetésébe kezdtünk, hogy az innovatív fejlesztésekkel még inkább megfeleljünk a piaci trendeknek, ügyfeleink elvárásainak. Tavasszal beüzemeltük új ügyfélszoftverünket, a Webcast, amely még több funkciót és még nagyobb rugalmasságot biztosít partnereinknek. Nyár óta választható opció a „rugalmas kézbesítés”, amely lehetővé teszi, hogy a címzett módosítsa a kézbesítés időpontját, a kiszállítás címét, vagy esetleg üzenetet hagyjon a futárnak. Megjelentek a TOF-Csomagpontok a hálózatban, ami azt jelenti, hogy a címzettek a csomagpontokra is kérhetik a küldemények kézbesítését. Ősz óta pedig már bankkártyával is kiegyenlíthető az utánvét összege futárjainknál.

Depóink megújulása, bővülése is tovább folytatódott: a kecskeméti és a gyomaendrődi depó új, nagyobb telephelyre költözött, míg Dunakeszin egy teljesen új depót nyitottunk. Budapesten pedig bekapcsolódtak a napi csomagkézbesítésbe biciklis futáraink is.

Hogy mindenkor a kiválóságra és magas minőségre törekszünk, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a sikeres ISO minőségbiztosítási és környezetirányítási audit. Munkatársaink elkötelezettségét és lelkesedését rendszeresen igyekszünk elismerni, „A hónap futárai” mellett megválasztottuk „Az év futárát” is, és hónapról-hónapra díjaztuk a legjobban teljesítő depókat.

Elkötelezettek vagyunk akkor is, ha egy jó ügy mellé állhatunk: immár harmadik éve vagyunk a Cipősdoboz Akció hivatalos logisztikai partnerei, és segítjük a kezdeményezést létrehozó Baptista Szeretetszolgálatot a cipősdobozok szállításában. De magunk is ajánlottunk fel cipősdoboz ajándékokat, amelyeket hátrányos helyzetű gyerekek kapnak meg karácsonyra.

Kimagasló eredményeket csak egy összeszokott, megbízható csapatra építve lehet elérni. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a csapategységnek a hétköznapi feladatokon túl is hangsúlyt adhassunk. Idén két alkalommal is szerepeltek maratonváltóban futócsapataink Bécsben és Budapesten, éves csapatépítő hétvégénken pedig játékos keretek között tanultunk meg még többet egymásról.

Kollégáink számára a karácsonyig hátralévő néhány nap igényli a legnagyobb koncentrációt, odafigyelést, könnyen meglehet, hogy rekordot döntünk az egy nap kézbesített küldemények számával. Egyet megígérhetünk: mindent megteszünk, hogy a csomagok időben érkezzenek meg a címzettekhez.
A 2017-es évre pedig már most készülünk, mert további újdonságokkal állunk majd elő.

Kellemes ünnepeket, sikeres új esztendőt kívánunk!